Új szelek fújnak az e-kereskedelmi jogban 1. rész. (1/3)
![]() OrmosNet 2013.november 03.
Magyarországon legkésőbb 2014. június 13-tól változnak az elektronikus kereskedelemre, azon belül is a távollevők között kötött szerződésekre vonatkozó legfontosabb fogyasztóvédelmi szabályok. Háromrészes sorozatunkban röviden áttekintetjük a legfontosabb szabályokat és bővebben ismertetjük a változások fő irányait, valamint kapcsolódó álláspontunkat is kifejtjük. Ami már most látszik: a legnagyobb hatása az irányelvnek az elállás jogára és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekre lesz (off-premises contracts). Vezetői összefoglaló az 1. részről
Részletes elemzés 1. Az irányelv rendelkezéseinek átültetése a magyar jogba Az irányelv rendelkezéseit átvevő magyar jogszabályt (Kormányrendelet, illetve Ptk. módosítás) idén 2013. december 13-g kell kihirdetni. A kihirdetett jogszabálynak pedig legkésőbb 2014. június 13-ig hatályba kell lépniük. Az irányelv átvételével megbízott magyar tisztviselők tájékoztatása szerint rövidesen szakmai egyeztetésre körbe fogják küldeni a jogszabály tervezetet. 2. Kötelező erejű rendelkezések Ha az alkalmazandó jog egy uniós tagállam joga, akkor a fogyasztó nem mondhat le érvényesen a 2011/83/EU irányelvben részletezett, a sorozatunkban tárgyát képező jogairól. Ez azt is jelenti, hogy ha az általános szerződési feltételek netán a fogyasztó számára kedvezőtlenebb rendelkezést tartalmaznak és a fogyasztó azt a vásárláskor el is fogadja, akkor sem lesz ez érvényes szerződéses kikötés. Ilyenkor a kereskedő ráadásul fogyasztóvédelmi bírságra is számíthat. 3. Fogalmak Érdekesség, hogy az áru fogalmába bele fog tartozni a földgáz, a víz és az elektromos áram is, feltéve, hogy korlátozott mennyiségben vagy egységcsomagokban értékesítik azokat a közműszolgáltatások keretében. A fogyasztó pedig az minősül, aki foglalkozásán, üzleti tevékenységén kívüli körben vásárol árukat. A legnagyobb változást az üzlethelyiségen kívüli (angolul: off-premises) szerződések fogalmának új tartalma fogja hozni. Az alábbi szerződések tartoznak ide:
Ezeknek a szerződések az esetében a tagállamok dönthetnek, úgy hogy (i) az 50 euró értékhatárt meg nem haladó szerződésekre nem alkalmazzák az új irányelvnek a rendelkezéseit, (ii) illetve úgy, hogy lejjebb viszik az 50 eurós értékhatárt. Kíváncsian várjuk, hogy hogyan dönt a magyar jogalkotó, annál is inkább, mert álláspontunk szerint ennek a fogalomnak a bevezetése gyakorlatilag behozza az elállás joga alá pl. a Tesco Online Bevásárlás modelljét... |
Az elektronikus kereskedelem joga relatíve új jogág. Azonban még ezen a jogágon belül is számos részterületen adunk tanácsot ügyfeleinknek:
Ha elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos kérdése van, itt tud velünk kapcsolatba lépni: Tel.: +36 70 2212149 (minden nap 07.00-től 22.00-ig) vagy töltse ki ezt a kis űrlapot és haladéktalanul válaszolunk: |
A sorozatot az elállási jogra vonatkozó szabályok bemutatásával folytatjuk. Ugrás a második részre>>>
Google+ oldalunk követői -többnyire- semmiről nem maradnak le:) Klikkeljen a Követés gombra itt jobbra szakcikkeinkért és exkluzív tartalmakért! |
|
Ha informatívnak és/vagy hasznosnak találta bejegyzésünket, nyomjon bátran egy like-ot vagy pluszt!
Kapcsolódó cikkek:
Az elállás jogának új szabályai | "Új szelek fújnak az e-kereskedelmi jogban" sorozat 2/3. rész
A kereskedő új kötelezettségei és jogai | "Új szelek fújnak az e-kereskedelmi jogban" sorozat 3/3. rész
Változások a határon átnyúló kereskedelemmel kapcsolatos ÁFA-bevallások területén
10 hasznos ÁSZF tipp (+általános szerződési feltételek minta)
Furcsaságok kicsiny(?) online(?) boltja - elemzés a Tesco Online Bevásárlásról
A kereskedő új kötelezettségei és jogai | "Új szelek fújnak az e-kereskedelmi jogban" sorozat 3/3. rész
Változások a határon átnyúló kereskedelemmel kapcsolatos ÁFA-bevallások területén
10 hasznos ÁSZF tipp (+általános szerződési feltételek minta)
Furcsaságok kicsiny(?) online(?) boltja - elemzés a Tesco Online Bevásárlásról