|
OrmosNet | 2016. január 22.
Mivel már az utolsó sztrájktaxik is eltűntek a Deák térről, gondoltam, hogy nyugodt körülmények között újra összefoglalom az Uber körül kialakult jogi helyzetet és az ezzel kapcsolatos véleményemet. Van pár alaptétel, ami gyakran elhangzik a mostani vitákban és ezeket érdemes megvizsgálni: |
1. Az Uber a megosztáson alapuló gazdaság szereplője (lásd még: "közösségi autózás")
A "sharing economy" mítosza mögé bújás tökéletesen alkalmas a fogyasztók és néha az állami szimpátiájának megnyerésére, de egyszerűen csak egy jól hangzó blöff. Az Uber esetében egy profi, sőt már a taxis szolgáltatásnál is profibb megoldásról van szó: a sofőr pénzért elvisz az egyik helyről a másikra (ahova ő amúgy nem menne).
A közösségi autózás: bármennyire is szeretne annak látszani, az Uber azért nem telekocsi szolgáltatás, amelynek esetén egy tipikus sztori úgy néz ki, hogy valaki Szegedről Pestre megy amúgy is, és megosztja a benzinköltséget egy pont abba az irányba tartó utassal. A közösség max. ott játszik szerepet, hogy az utasok lepontozhatnak egy kellemetlen vagy rosszul vezető sofőrt és akkor ő nehezebben kap fuvart. Csúcsidőben a rendszer persze nem válogat, mindenkinek jut fuvar. Kevesen tudják, de a sofőrök is pontozzák az utasokat, ami szintén egy hasznos info a rendszer szempontjából.
2. Minden taxis betart minden jogszabályt és 100%-ban adót fizet
Röviden: valószínűleg a fenti állítás sem igaz.
3. Az Uber mindenhol rendesen adózik a világban
Ezt a kérdést szépen összefoglalta az Index újságírója ebben a cikkben.
4. Az állam többet tehetne a helyzet kezelésében
A taxisok egyszerűen türelmetlenek és azt szeretnék, ha egyszerűen be lenne tiltva az Uber, most és azonnal. Ez biztos nem fog menni. Az Uber és az állam viszonyában pedig az a dolog pikantériája az, hogy a Zindex információi szerint az Uber magyar cégének székhelye az igazságügy-miniszter, Trócsányi úr ügyvédi irodájának székhelyére volt a hőskorban bejelentve...
5. Amikor Uberezek, akkor az Uberrel szerződöm személyfuvarozásra
Az Uber szerződési feltételek szerint ez nem így van. A szerződés második pontja egyértelműen kimondja, hogy az Uber pusztán csak egy technológiai platform, amely közvetít a felhasználók (utasok) és az Ubertől független személyszállító szolgáltatók, a sofőrök között. Sőt, harsogó nagybetűvel azt is közli: "YOU ACKNOWLEDGE THAT UBER DOES NOT PROVIDE TRANSPORTATION OR LOGISTICS SERVICES OR FUNCTION AS A TRANSPORTATION CARRIER." Fordítás: "Ön tudumásul veszi, hogy az Uber nem nyújt személyszállítási, sem más logisztikai szolgáltatásokat és nem minősül fuvarozási szolgáltatónak."
A fenti rendelkezésnek köszönhetően az Uber nem felel (i) a személyszállító szolgáltatás jogszerűségéért, (ii) semmiért, ami az utazás közben történik. Ezzel gyakorlatilag az Ubernek sikerül kimaradni azokból az eljárásokból, amik a sofőrök ellen fognak folyni illegális taxizásért.
OrmosNet | 2016. január 2.
2015-re szóló trendelemzésünk egyik legfontosabb jóslata az volt, hogy Uber-forradalom lesz Budapesten. Ez meg is történt, nagyon sok Uber autó van már Pesten és nagyon sok utasa is van ennek a szolgáltatásnak.
Olyan sok, hogy 2015-ben a fővárosi taxisok el is kezdtek tüntetni az Uber ellen és a kormány is lépett. Így tavaly meg is született az új taxisrendelet végre, aminek persze egyes, elsősorban az autókra vonatkozó műszaki követelményei 2018. január elsejétől lépnek életbe, és amik „infokommunikációs eszközön megrendelt személyszállítási szolgáltatásokra”, így pl. az Uberre is vonatkoznak.
Az új előírások szerint 2018-tól taxiszolgáltatás
A piacon az elmúlt időszakban megjelent szolgáltatók diszpécserszolgálatként szabályszerűen csak úgy működhetnek, ha utast kizárólag az előírt engedélyek, jogosítványok és képesítések mindegyikével rendelkező taxisoknak közvetítenek, szerveznek.
Hasonlóképpen 2018-ig érvényesek a rendelet hatálybalépése előtt kiadott egyes engedélyek, jogosítványok és képzési igazolások is. A vállalkozóknak tehát két és fél évük van a felkészülésre. Fontos, hogy kb. 50 százalékuk a fővárosi rendeletnek eleget téve már ma is megfelel az új országos követelményeknek.
OrmosNet | 2015. március 20.
Update 3: A mai nap nagy híre, hogy Budapesten ingyen lehet utazni ezen a hétvégén az Uber autókban. A másik nagy hír az, hogy emiatt lehet, hogy újra taxisblokád lesz. Ezt, kérem szépen, mi már január 3-án megjósoltuk: "Evolúció helyett forradalom lesz Pesten?" című újévi cikkünk pont ezt a forgatókönyvet vetítette előre. Az Uberrel kapcsolatos jogi helyzetről pedig a cikk legalján található júniusi nyitórészben értekeztünk. Azonban még egyik cikkünkben sem írtuk le, hogy szerintünk mi lehet a megoldás. Annyi biztos, hogy a megoldás keresése közben a zsüri ismét nehéz helyzetben van, mivel mindkét félnek részben igaza van.
Taxis érvek
A taxisok joggal állítják, hogy nem fair most a meccs: az Uber sofőröknek nem kell évente vizsgáztatniuk az autójukat, nem kell droszt díjat fizetniük, az adózásuk az önbevallástól függ. A "rendes" taxisoknak szigorú adózási követelményeknek kell megfelelniük és ráadásul folyamatos ellenőrzéseknek vannak kitéve. Bár az is igaz, hogy sok utas panaszkodik: amikor kiderül, hogy számlát kérnek egy taxistól, akkor hirtelen drágább lesz valahogy a fuvar, illetve egyes sofőrök nagyon nehezen adnak számlát.
Taxistársaságok érvei
A taxistársaságoknak abban van van igazuk, hogy míg a City Taxi vagy a Főtaxi minden egyes forint bevételével rendesen el van számoltatva, addig az Uber-fuvar után az utas az appon keresztül az egész fuvardíjat egy holland cég, az Uber B.V. számlájára utalja el. Az Uber B.V. magyarországi adófizetése pedig max. az ÁFA-ra szorítkozik, de nem vállalnám, hogy abból a pénzből éljek, amit az Uber ÁFA-ban befizet a magyar államnak.
Az Uber érvei
A közösségi autózás: ez egy maszlag, itt fizetős személyfuvarozási szolgáltatásról van szó, amit üzletszerűen nyújtanak a sofőrök. Tehát ez nem telekocsi szolgáltatás, amelynek esetén egy tipikus sztori úgy néz ki, hogy valaki Szegedről Pestre megy amúgy is, és megosztja a benzinköltséget egy pont abba az irányba tartó utassal. A közösség max. ott játszik szerepet, hogy az utasok lepontozhatnak egy kellemetlen vagy rosszul vezető sofőrt és akkor ő nehezebben kap fuvart. Csúcsidőben a rendszer persze nem válogat, mindenkinek jut fuvar. Kevesen tudják, de a sofőrök is pontozzák az utasokat, ami szintén egy hasznos info.
Diszruptív technológia: sokan azzal érvelnek, hogy az ún. diszruptív technológiák forradalmat okoznak és elsöprik a korábbi technológiákra épülő üzleti modelleket. Ha az Uber diszruptív technológia a személyfuvarozási szolgáltatás (taxizás) szempontjából, akkor ezen az alapon a kartondoboz is az. A Keleti pályaudvar aluljáróban illegálisan paprikát áruló fiatalember is diszruptív technológiát alkalmaz, amikor a földre leteszi a kartondobozt, ami lehetővé teszi a gyors és mobil értékesítést (azaz azt, hogy el lehessen szaladni a közterület-felügyelők elől).
Nem attól lesz valami forradalmian új, hogy megkönnyíti a szabályozás kijátszását, hanem attól, hogy merőben másképp old meg egy adott üzleti/műszaki feladatot. A taxiszolgáltatás szempontjából nem diszruptív technológia az Uber.
A taxistársaságok piacának szempontjából azonban már bőven lehet diszruptív technológiáról beszélni. A betelefonálós-diszpécseres fuvarkiközvetítési, közvetett modellt minden szempontból felülmúlja az utas és a sofőr között közvetlen kapcsolatot teremtő Uber app. Az igazi áldozatok így a taxistársaságok lesznek. A taxisok vagy taxisként, vagy Uber-sofőrként fogják folytatni a munkájukat. A taxistársaságok viszont a jelenlegi formájukban teljesen el fognak tűnni.
Gyorsaság, kényelem: ezt a pontot megadjuk. A legjobb rész, amikor egy út végén bárhol és azonnal ki tud az utas ugrani az autóból, mert a fizetést és a számlázást a rendszer intézi.
Megoldás
Nagyon sok kifutása van ennek a sztorinak. Mi a c) verzióra szavaznánk, ha ebben népszavazást írnának ki.
a) Laissez faire
A legpasszívabb forgatókönyv szerint a kormányoknak nem kell csinálnia semmit, a taxisok tüntiznek, sztrájkolgatnak, az Uber szép lassan megkerülhetetlenné nő... (lásd. Google Adwords)
b) Egy vadabb forgatókönyv: üldözés + az Uber alkalmazás blokkolása.
Az érintett államok, önkormányzatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy betilitsák az Ubert. Üldözni fogják az Uberes sofőröket, akik valljuk, be ülő célpontok, könnyű elkapni őket. Elég egy szabálysértési alakzatot (és bírságot) bevinni a szabályozásba az engedély nélkül végzett személyfuvarozási szolgáltatáson kapott sofőrökre és kb. egy hónap alatt le lehet vadászni a párszáz Uber sofőrt.
A hírközlési törvény rendelkezései (lásd keretes rész, jobbra) alapján pedig elég egy törvényben felhatalmazni valamelyik, a taxisokat felügyelő hatóságot arra, hogy a netes blokkolással akadályozza meg azt, hogy az Uber appokból elérjék a felhasználók az Uber szervereit.
c) Van egy álmom...
A kormányok megtehetik azt is, hogy pozitívan reagálnak az Uber appra és kihasználják az Uberben rejlő lehetőségeket. Ugyanis az Uber (és az Uberhez hasonló appok) bevezetésével megszűnne a taxióra, mindennél egyszerűbben lehetne a számlázást biztosítani. A kényelmes fizetés/számlázás mellett előny lenne az is, hogy a taxis gazdaság 100%-osan kifehéríthető, mert nincs készpénz mozgás, minden fizetés bankkártyás és számlás. Ha pedig létrejön egy, az utas kifizetéseit is befogadó Uber Magyarország Kft. és ők a saját társasági adójukon felül kifizetőhelyként rendesen megfizetik a sofőrök jövedelmét terhelő adókat is (vagy a számlaadó egyéni vállalkozó sofőröknek fizetnek), akkor még a fiskálnacionalisták is hátra dőlhetnek...
Még egy elemet érdemes vizsgálni ebben a hibrid modellben: az is kellene, hogy a fővárosi önkormányzatnál és a kormányban is elgondolkodnának a döntéshozók azon, hogy az adózási elemet leszámítva mitől tud olcsóbb lenni az Uber. Tehát a jelenlegi szabályozás elemeiből ki kell választani azokat, melyek igazán fontosak a személyfuvarozásban, és egyszerűsíteni kell az engedélyezést. Például: sárga fólia az autókra az Uber korában lehet, hogy teljesen felesleges... A sűrű és drága taxis műszaki vizsgát is lehet, hogy el kell törölni: az utasok a sofőr értékelésével, pontozással szűrik majd ki a rossz állapotú autókkal fuvarozókat.
* * *
Update 2, 2014. november 10.: Itt az Uber promo kód! Ha használni akarod az Ubert, első utad ingyenes lesz, ha a ZOLTANO promóciós kódot beütöd a fizetésnél az Uber promo kód mezőbe. Regisztrálj most itt: »»»REGISZTRÁLOK
Update 1, 2014. július 2.: Most kedden pont a barcelonai taxisok tartottak egy 24 órás figyelmeztető sztrájkot, kaotikus jelenetek alakultak ki az El Prat reptéren.A taxisok siettetnék a a katalán autonóm kormányt, hogy vezesse azt a jogszabályt, mely alapján az engedély nélküli taxisokat 6000 eurós (kb. 1.8 millió forintos ) bírsággal sújtanák. Tehát az alábbi cikkben említett sofőröm, Ayoub veszélyben van...
Eközben az USA-ban: az atlantai és a new orleansi polgármester is úgy nyilatkozott, hogy szerintük az Uber nyerni fog, igaz egy 15 menetes lobby bokszmeccs végén. A taxis társaságok nem fogják olcsón adni a bőrüket, az biztos. És akkor most az eredeti cikk...
* * *
Barcelona, 2014. június 17.
Fél Európa Uber-lázban ég, a másik fele pedig fél. Bár a "taxis app" bevezetésének jelentős jogi kockázatai vannak, mégis szépen halad előre az alkalmazás. De mi is ez az Uber? És mik ezek a jogi kockázatok? Erről szól a mostani blogbjegyzésünk.
1. Mi is az az Uber?
Minden amellett szólt, hogy ebben a témában blogbejegyzést kell írni: még azon a barcelonai konferencián is, ahol részt vettem, az első szpíker az Uber jogi és lobby igazgatója volt, aki érdekes dolgokat mondott a jogi frontról (erről majd később részletesen). Másrészt, Barcelonában már aktív a szolgáltatás és lehet rendelni autót, tehát hajrá.
1. lépés - hol vagyok?
Itthon már túlestem a regisztráción és a hitelkártyám lefotózásán, valamint az SMS-küldős hitelesítésen, így nem volt más dolgom, mint beállítani, hogy hol is vagyok. Ebben segít a geolokáció, max. finomítani érdemes a pontos cím ismeretében. Rögtön kapunk egy becslést, hogy kb. hány perc alatt érkezik a közösségi fuvar.

- csak 10 évnél nem régebben forgalomba helyezett,
- két oldalon két-két ajtós,
- legalább Euro IV. belső égésű motorral vagy elektromos hajtással rendelkező
- légkondicionált kocsival nyújtható.

2. lépés - előre (!) megtudjuk mennyibe kerül az út
3. lépés - beállítható, hogy céges számlát kérünk, azt milyen költséghelyre akarjuk könyveltetni, plusz leírást adhatunk a költségszámlához
4. lépés - visszaigazolás: jön Ayoub, a sofőr, egy BMW 3-assal!
A becsült időben meg is érkezett Ayoub, egy kb. 15 éves fekete BMW kétajtós kabrióval, mely enyhe pipadohány és nagyon erős autóillatosító szagot tartalmazott...és egy nagyon kedves sofőrt. Amikor a hajnali nap a szemembe sütött, készségesen lehajtotta a napellenzőt. Amikor erősödött a menetszél, felhúzta az ablakot. Legjobban az tetszett, hogy amikor a telómat kerestem szokásos dilis üzemmódban a kocsiban, készségesen nyújtotta az övét, hogy csörgessem meg magam. Tehát ez ötös, nem is értem, hogy miért csak 4.3-as Ayoub átlaga. A legjobb rész az volt, hogy a reptérre érve csak elköszöntem tőle, mert a fizetés/számlázás az Uberen keresztül megy, a megadott hitelkártyával.
Összehasonlítás a rendes barcelonai taxival reptéri fuvarban
Uber: 19 euro, automata hitelkártyás fizetés, nem igazi taxis autó, nagyon kedves sofőr
"Rendes" taxi: 25 euro, a hitelkártyás fizetést "elsztrájkolta" a taxis rendszerhibára hivatkozva, kényelmes autó
Győztes: Uber
2. Uber és a jog
Az Uber álláspontja
Dominick Moxon-Tritsch, az Uber EMEA jogi és lobby igazgatója szerint már Rifkin is megmondta, hogy javak megosztásán alapuló társadalmaknak van jövője, sőt jelene is. Az Uber maximálison osztja ezt a vélekedést és ezzel nemcsak a javakat osztja meg, hanem a társadalmat is. Ugyanis az Uber végül is semmi más nem akar lenni, mint egy olcsóbb, esetünkben igénytelenebb taxi, legalábbis a barcelonai egyfős "reprezentatív" mintából ezt szűrtük le:)
Az Uber azt az érvet is előrántotta, hogy kiszámolták, hogy az állandósult brüsszeli közlekedési dugók 2%-kal csökkentik a belga GDP-t. Persze, ebből még nem következik, hogy a rendes taxik helyett miért kell magánautókban utaznunk kb. 20 %-kal kevesebbért, de mindent meg fognak tenni a szolgáltatás elfogadtatásáért.
Az igazi nagy huszárvágást persze azzal teszi meg az Uber, hogy az Általános Szerződési Feltételekben kijelenti, hogy a személyszállítási szerződésnek ő nem része, azt a sofőrrel kötjük. Ennek következetében az Uber nem felel (i) a személyszállító szolgáltatás jogszerűségéért, (ii) semmiért, ami az utazás közben történik. Ezzel gyakorlatilag az Ubernek sikerül kimaradni azokból az eljárásokból, amik a sofőrök ellen fognak folyni illegális taxizásért.
A taxistársaságok álláspontja
A taxistársaságok Európa-szerte mindent bevetnek az Uber ellen, elsősorban a jogi fegyvert. Berlinben és Brüsszelben már betiltották az Ubert, sőt, Brüsszelben már kb. 3 millió forintos bírsággal kell szembenéznie az Uberes sofőröknek.
Itthon érdekesen alakul a jogi helyzet: a jogi megítélés alapjait a személyszállításról szóló törvény adja meg. A személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállítás részletes szabályait egy kormányrendeletben kellene a Kormánynak megalkotnia, de ez eddig elmaradt. A taxisengedélyekről szóló régi, minisztertanácsi rendelet még hatályban van és Budapesten a taxizásról van külön önkormányzati rendelet, melynek főbb szabályai biztos ismerősek: sárgának kell lenniük az autóknak, vagy hogy egy kilométerért 280 forintot lehet elkérni. Az Uber szolgáltatását azonban pont a hiányzó kormányrendeletnek kellene tiltania/korlátoznia/engednie, immáron az új törvény szerint. A dolog pikantériája, hogy a Zindex információi szerint az Uber magyar cégének székhelye az igazságügy-miniszter, Trócsányi úr ügyvédi irodájának székhelyére volt bejelentve...

Ha informatívnak és/vagy hasznosnak találtad bejegyzésünket, nyomj bátran egy like-ot vagy pluszt!
OrmosNet -
jogi blog
Ennek az oldalnak az ötlete egy csocsózás közben született meg az ügyvédi iroda tárgyalójában.
Két dolog járt a fejünkben: szolgáltassunk szórakoztató jogi tartalmat, de kapjon szerepet az oldalon a jogi tanácsadás is, pontosabban az online jogi tanácsadás.
Kérj időpontot online!
Netes blokkolás
92/A. § (1) Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényben meghatározott egyszerű adatátvitelt és hozzáférést biztosító közvetítő szolgáltatást végző elektronikus hírközlési szolgáltató (a továbbiakban: hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltató) a Hatóság értesítését követően köteles haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül a büntetőügyben eljáró bíróság vagy a külön törvényben meghatározott hatóság által, az elektronikus hírközlő hálózat útján közzétett adathoz való hozzáférés megakadályozásával elrendelt ideiglenes vagy végleges hozzáférhetetlenné tételt teljesíteni.
Uber promó kód:
ZOLTANO
Regisztrálj itt»»»
|
Klikkelj a Követés gombra, hogy elsőként értesülj szakcikkeinkről és exkluzív tartalmainkról!
|