EU: emberi jogok a robotoknak?A robotjog kezdetei Az Európai Parlament hivatkozott határozata tartalmaz még néhány robotjogi érdekességet, melyek közül néhányat csokorba szedtünk:
OrmosNet | 2016. június 29.
Igen, ennek is eljött az ideje. Komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen jogok és kötelezettségek illetik meg a robotokat. Most úgy néz ki, hogy az autonóm viselkedésre képes robotok elnevezése "elektronikus személy" lesz. Az elektronikus személyeknek minden további nélkül lehet tulajdona (lakása, autója), kereskedhetnek, vehetnek részvényt és még szerzői jogaik is lehetnek. Akinek robot lesz a tulajdonában, az köteles lesz társadalombiztosítási járulékot fizetni egy olyan alapba, amelyből a robotok által okozott károkat fogják majd megtéríteni. Kicsit gyorsnak tűnik a tempó a kedves Olvasónak? Nem csoda... Nagy érdeklődésre számot tartó sorozatunkban összefoglaljuk a legfrissebb robotjogi fejleményeket.
1. A robotok korának hajnalán
A mesterséges intelligenciával felvértezett robotok már nemcsak a gyárakban jelentenek konkurenciát az embereknek, hanem a kórházakban, az újságszerkesztőségekben és a taxik, kamionok volánjánál is. A BBC weboldalán csak be kell írni angolul egy mezőbe a foglalkozásodat és az rögtön kidobja, hogy mennyi az esélye annak, hogy a robotok miatt elveszíted a munkádat 2036-ra. A robotika tudományának fejlődése azt eredményezi, hogy azok a rendkívül fejlett számítástechnikai eszközök, amelyek mesterséges intelligencia segítségével önálló döntéseket hoznak, már nem csupán egy eszköznek fognak minősülni, hanem elektronikus személynek, azaz jogokkal bíró entitásnak. Legalábbis ez derül ki a története eddigi legnagyobb válságát élő Európai Unió egyetlen választott szervének, az Európai Parlamentnek egyik bizottsági jelentéséből. A jelentés szerint az elektronikus személyeknek (robotoknak) nemsokára majd tulajdonjoga és akár szerzői jogai is lehetnek, sőt, kereskedhetnek, részvényeket adhatnak-vehetnek és számos más joggal is bírhatnak majd. Például azt is megválaszthatják, hogy melyik embernek vagy másik elektronikus személynek nyújtanak szolgáltatást vagy éppen melyiktől tagadják meg azt. A jelentésben felvetettek messzire mennek, egyes szakértők szerint túl messzire. Ha a mesterséges intelligencia emberi kontroll nélkül szabadon dönthet, akkor például ki felel azért, ha egy sebész robot véletlenül nem a célzott szervet távolítja el a páciens testéből vagy egy pénzügyi tanácsadó robot teljesen rossz befektetési tanácsot ad majd egy, pénzügyekben tájékozatlan humanoid ügyfélnek. Az Európai Parlament jogi bizottságának válasza erre az, hogy itt az alvállalkozói felelősség szabályait kell alkalmazni és egyfajta felelősségbiztosítási alapot kell létrehozni, amelybe a robotok tulajdonosai fizetnek be a robotok és a mesterséges intelligencia révén elért bevételeik mértékéhez igazodva. ( a videóban Timo Boll játszik egy nagyon nagy meccset egy ping-pongozó ipari robottal)
2. Alapjövedelmet mindenkinek És mi lesz a munkájukat elvesztett tömegekkel? Bár jó ötletnek tűnik, de nem, nem a robotokat előállító gyárakban fognak dolgozni. Az EU-nak van egy másik érdekes megoldása erre a problémára. Bár a jóslat szerint csak nagyon kevés embernek lesz munkája, ez nem okozhat gondot: a munkabérek helyett egy ún. alapjövedelmet fognak kapni gyerekeink/unokáink, melynek mértékét a tagállamok szabják meg. Az EU-s alapjövedelem mértékét körülbelül havi 300.000-900.000 forintra teszik a szakértők. A nemrégiben elbukott svájci népszavazás sikere esetén kb. 700.000 forintos alapjövedelmet biztosítottak volna minden svájci állampolgárnak, de érdekes módon a svájci szavazók ezt elutasították. 3. A Skynet napja is felvirrad az EU szerint
Az EU szakértői azt vízionálják, hogy rövidesen az életünk minden elemét át fogja hatni a mesterséges intelligencia és emiatt szükséges megtenni ezeket az elkerülhetetlen jogszabályalkotási lépéseket. Persze, arra is figyelmeztetnek minket Brüsszelből, hogy néhány évtizeden belül a mesterséges intelligencia olyan hatalmassá válik, hogy az emberiség döntési jogát le fogja szűkíteni majd egy relatíve kis körre (kb. arra, hogy milyen ízű tubuskaját eszünk - a szerk.) és minden másban a robotok fognak dönteni. Az a rémkép is realisztikus a jogi bizottság szerint, hogy az emberiség kihalását is eredményezheti a mesterséges intelligencia széles körű elterjedése. Noel Sharkey, a University of Sheffield professzora szerint az EU túl messzire ment. Szerinte nem szabad a robotoknak jogokat adni és nem is lehet őket felelőssé tenni semmiért, mivel ezek élettelen tárgyak és a "gondolkodásukat" és tanulásukat az emberek által megadott vezérlőelvek mellett végzik.
|
Konzultáció"Nálunk az ügyfél az első, hiszen az ő üzleti, műszaki és emberi szempontjai mindig fontosabbak mint a jogiak. Egy ügyvéd vagy jogász soha nem lehet kerékkötője egy üzletnek, feladata a kockázatok felmérése és jelzése. Örömmel várom, hogy egy konzultáción olyan értéket adhassak, mely túlmutat a jogi csűrés-csavarásokon..."
dr. Ormós Zoltán, ügyvéd Kérd ajánlatunkat most! |