2021: a mesterséges intelligencia megregulázásának éve?
OrmosNet 2021.december 27.
Hagyománnyá vált, hogy év végén áttekintjük és elemezzük az év legfontosabb internetjogi fejleményeit. Már 10 éve így búcsúzunk az Óévtől, idén sem tettünk másképpen... 2021-ben nagyüzem volt az internetjogban is, hiszen maga az internet világa is soha nem látott fordulatszámon pörgött. A COVID-19 világjárvány miatt munkánk, magánéletünk és/vagy szórakozásunk is egyre növekvő részben az internetre húzódott át. Az e-kereskedelem pedig soha nem látott számokat hozott, így a jogalkotók is rendkívüli módon felfigyeltek erre a területre. Az e-kereskedelem 2021-es jogi fejleményeiről külön évértékelőben számolunk be. A 2021-es lista élére egy készülőben levő EU-rendelet, a Mesterséges Intelligencia Rendelet kívánkozik. Egyik fő oka ennek az, hogy hatalmas bírsággal (10 milliárd forint) kell majd számolnia a szakértői rendszereket és a gépi tanulást is használó szoftverek üzemeltetőinek, ha nem felelnek meg a Rendelet szabályainak. A másik fő ok pedig az, hogy az OrmosNet-nél mi is John Connornak szurkoltunk a Terminátorban és egyetértünk azzal, hogy le kell verni a robotok lázadását ... :) Az Internetjogi Évértékelő listáján helyett kapott még az a hír, hogy a Kúria szerint sem számít díjfizetésnek, ha az adataikkal "fizetnek" a Facebook felhasználói, illetve az a folyamatos jelenség, hogy egyes szoftvercégek megbízottai le-lecsapnak magyar kis- és középvállalkozásokra és pénzt követelnek illegális szoftverhasználatra hivatkozva. Nézzük az évértékelő témáit részletesen... #3. Kúria: nem kell 1.2 milliárd forint bírságot megfizetnie a FacebooknakHarmadik helyen szerénykedik a 2021-es jelentős internetjogi események sorában az, hogy a Kúria szerint sem kell megfizetnie a Facebook-nak azt az 1.2 milliárd forintos bírságot, melyet a versenyhivatal szabott ki a közösségi platformra. A GVH "vádjai"
"A Facebook kontrája" A Facebook végig vitatta, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósítana meg és hogy megtéveszti a fogyasztókat a szolgáltatásának a díjára vonatkozóan. A Facebook "jó gyerekként" több kötelezettségvállalást is tett a GVH felé (ennek eredményét részben most is lehet látni a Facebook Felhasználási Feltételek részben):
A Kúria döntése A Kúria gyakorlatilag azt a kérdést vizsgálta, hogy a Facebook ingyenességről szóló állítása megtévesztette-e a fogyasztókat figyelembe véve azt az üzleti gyakorlatot, miszerint a Facebook a fogyasztó személyes adatait célzott, személyre szabott és viselkedésalapú fizetett hirdetések létrehozására használja. A Kúria egyetértett a Facebook és a korábban eljáró Fővárosi Törvényszék érvelésével, miszerint az, hogy a felhasználó átadja az adatait a Facebook-nak és hozzájárul azok kezeléséhez és "eltűri" a célzott reklámokat felhasználói fiókjában, nem minősül díjfizetésnek és ezáltal a fogyasztó megtévesztésének a szolgáltatás díjára/ingyenességére vonatkozóan. A Kúria ítélete teljes terjedelmében elérhető ITT »»». Tanácsunk: ha netes szolgáltatóként ingyenes szolgáltatást kínálunk és a felhasználók adatainak "bányászatából" (is) akarunk élni, akkor ezt ne szégyelljük megmondani a felhasználóknak, de amúgy ez a modell jogi szempontból is működőképes. #2. Reszkessetek céges szoftverkalózok?Második helyre került az hír, hogy minden eddiginél több cég keresett meg minket azzal, hogy szoftvercégek (illetve megbízottaik) jelentős összegeket követeltek tőlük illegális szoftverhasználat miatt. Jelenleg úgy látjuk, hogy legalább hat-hét helyről érkeznek ezek a kártérítés megfizetését és/vagy szoftvervásárlást követelő emailek. Az egyik kapcsolódó jogeset elemzése elérhető ITT»»» A fenti követelések különben teljesen rendben vannak, ezek jogi alapjai a magyar jogban is megtalálhatóak.
Azonban ezeknek az illegális szoftverfelhasználással vádoló levelekre épülő kampányoknak néhány eleme nem jogszerű. Anélkül, hogy lelőnénk a poént, a legfontosabb tanulságot már most le tudjuk vonni Olvasóinknak itt lejjebb a "Tanácsunk" szekcióban: Tanácsunk: ne válaszoljanak az ilyen levelekre vagy megkeresésekre, mielőtt nem konzultáltak szoftverjogásszal, például a mi szakértőinkkel. Folyamatosan rendelkezésre állunk, akár rövid és költséghatékony telefonos konzultáció keretében is. #1. Jön, jön, jön... a Mesterséges Intelligencia RendeletElső helyre a mesterséges intelligencia rendszereket (MI-rendszereket) szabályozó EU-s rendelet tervezet került. Bemelegítésképpen nézzük meg ezt a rövid kis videót, ami szemléletesen mutatja be azt, hogy mit kell mesterséges intelligencián érteni >>>
Mi az MI (mesterséges intelligencia)?Elnézést kérünk hű Olvasóinktól, hogy itt és most részletekbe megyünk a MI-rendelet tervezetének szövegével kapcsolatban, de szerintünk érdemes látni az új szabályozás logikáját és azt, hogy miért kell majd akár több, mint 10 milliárd forintos bírságot is megfizetnie majd egyes cégeknek. A figyelem itt tartása érdekében videókat és GIF-eket is bevetettünk...
Kezdjük akkor onnan, hogy a gépi tanuláson és a logikai/tudásalapú megközelítéseken, valamint a statisztikai megközelítéseken alapuló, mesterségesintelligencia-rendszerek (MI-rendszerek) bevezetése olyan új kockázatokkal vagy negatív következményekkel is járhatnak az emberek vagy az egész társadalom számára, ami miatt Brüsszel úgy érezte, hogy lépnie kell. Az MI-rendszerek kiterjedt alkalmazása az EU szerint elsősorban a piacfelügyelet és az adatvédelem területén járhat majd kockázatokkal. A legfontosabb rendelkezések a MI Rendeletben (Artificial Intelligence Act) 1. A mesterséges intelligencia meghatározása A Rendelet nagy hangsúlyt fektet a "jövőállóságra" azaz arra, hogy az esetleges technológia változások ne tegyék hamar elavulttá a jogszabály tervezet szövegét. Ez a megközelítés azt is eredményezte, hogy az egyik legfontosabb meghatározás túl tágra sikerült és nem csak a mesterséges intelligencián alapuló egyedi rendszerek, hanem a közvetlenül vagy közvetve az MI-re alapuló rendszerek is ide tartoznak már. MI-rendszer meghatározás a Rendeletben: "Olyan szoftver, amelyet a lentebb felsorolt három technika közül egy vagy több alkalmazásával fejlesztettek, és amely az ember által meghatározott célkitűzések adott csoportja tekintetében olyan eredménye, például tartalmat, előrejelzéseket, ajánlásokat vagy döntéseket képes generálni, amelyek befolyásolják azt a környezetet, amellyel kölcsönhatásba lépnek." Három technika vagy megközelítés, melyek mesterségesintelligencia rendszernek minősülés feltételei:
2. A Skynet-re nem fog vonatkozni az MI-rendelet hatálya
Tekintettel arra, hogy kizárólag katonai célból használt rendszerekre, mint amilyen a Skynet is volt/lesz, nem fog vonatkozni az MI-rendelet, így már most látszik, hogy John Connort nem kell visszaküldeni a 2022-es Brüsszelbe, hogy próbálja megakadályozni az emberiség robotok általi elpusztítását. Hippi riadó: álláspontunk szerint az MI-rendszerek katonai célokra történő alkalmazását lenne a legfontosabb szabályozni, akár teljesen betiltani... Kiket érint akkor az MI-rendelet?
A rendelet hatálya ki fog terjedni
Mivel az MI-rendeletre való felkészülésre 24 hónapot biztosít a jogalkotó, bőven lesz még idő az MI-rendszerekre vonatkozó rendelet részletes szabályait kivesézni. Addig nézzük meg együtt ezt a frappáns videót arról, hogy mi is az a mesterséges intelligencia.
Vigyázó szemünket 2022 internetjogi eseményein is rajta tartjuk majd és jövőre is folyamatosan beszámolunk a legfontosabb internetjogi eseményekről. Ne maradjon le híreinkről, iratkozzon fel az OrmosNet Híradó-ra ITT»»»
Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Olvasónknak, Ügyfelünkek és Leendő Ügyfelünknek! Ha informatívnak és/vagy hasznosnak találta az Internetjogi Évértékelőnket, nyomjon bátran egy like-ot vagy LinkedIn megosztást itt!
|
OrmosNet - az internet ügyvédek
Már 2000 óta foglalkozunk internetjoggal, adatvédelemmel és számos kapcsolódó területtel. Szolgáltatásaink: Adatvédelmi audit GDPR Konzultáció DrWebshop Klub e-kereskedőknek Informatikai szerződések Szoftverjog Internetjogi konzultáció További részletek rólunk»»» A Mesterséges Intelligencia Rendelet legfontosabb szabályai
Mivel az egész rendelet tervezet szövegét terjedelmi okok miatt nem tudjuk ismertetni, egy rövid kivonatot készítettünk kedves Olvasóink számára:
|